RÓLAM:

Feleségem 2016 július 4.-én került kórházba terhességi trombózissal a belgyógyászatra. Július 7.-én, mikor már jobban volt tüdőembóliát kapott!

Négyszer élesztették újra, és az egyik újraélesztés folyamán, sajnos az agyban oxigénhiányos állapot lépett fel. Azóta éber kómában van! A kisbabát sajnos elveszítettük!

1 hónapot volt az intenzív osztályon, ill. 1 hónapot belgyógyászaton. Ezek után tudtam haza vinni  őt!

Jelenleg otthon ápolom, így a munkahelyemen fel kellett  mondanom! Rengeteg dolgot meg kellet vásárolni már a kórházban is, amit a tb csak akkor támogat, ha már itthon van.Anyagilag kezdünk kifogyni a tartalékokból! Már mindent megpróbáltam, de sajnos nem sok segítséget kaptam. Ezért szeretném kérni, az önök segítségét!

                              Köszönettel Kálai István

2020 máj. 30:  jelenleg egy kis faluban élünk, Pálfán. Pár segítőnk akad, így minden hónapot túlélünk. A mostani vírushelyzet nekünk is megnehezítette a mindennapokat, hiszen nekem enélkül is minden nap szükséges a gumikesztyű és a szájmaszk. 
A helyzet azért sem egyszerű, mert mindkettőnknek speciális élelmiszerekre van szükségünk, amelyek sajnos többe is kerülnek mint az egyszerű változatuk!

Név

Kálai István

E-mail

muvesz08@gmail.com

Telefonszám

+36-20-221-6676

Facebook csoportunk: ANCIKAHAZAJÖTT!!!!!!! 

KÉRJÜK, HA TUD SEGÍTSEN!

© 2016 Kálai István | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el